Külföldi hírek

A vízhiányt nem szabad a GMO terjesztésével orvosolni

A vízhiány problémáját nem szabad a genetikailag módosított szervezetek (GMO) terjesztésével orvosolni a mezőgazdaságban - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA), amelynek fő témája a fenntartható vízgazdálkodás volt.

Igazságosabb jövedelemelosztást a termékpályán !

 A termelők alkupozíciójának megerősítését szorgalmazták az uniós mezőgazdasági miniszterek

Az EU tagállamok tárcavezetői politikai állásfoglalást fogadtak el a gazdálkodók ellátási láncbeli helyzetének erősítéséről, és a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról. Határozottan kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, amely uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

Lobby a kormányzatnál a termelők szövetkezeti együttműködéséért

Források, és védelem kell a termelők szövetkezeti együttműködésének megerősödéséhez! 

A HANGYA Igazgató Tanácsa és Felügyelő Bizottsága 2016. október 13.-án ülést tartott. A tanácskozáson áttekintették, és támogatták a Vidékfejlesztési Program termelői csoport jogcímének meghirdetésével kapcsolatban a vezetés által a kormányzati szervezetekhez az elmúlt fél esztendőben eljuttatott kezdeményezéseket, annak megfelelő tartalmi követelmények melletti mielőbbi meghirdetése, és e csoportok fejlesztési lehetőségeinek érdekében.
A tanácskozás egyéb kérdései között rendkívüli aktualitásként megvitatásra került az EU és Kanada között megkötésre kerülő szabadkereskedelmi egyezmény termelői együttműködésekre gyakorolt hatása. A tanácskozás ezzel kapcsolatban elfogadta a HANGYA vezetése által előterjesztett, Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz azóta megküldésre került javaslatokat. A termelők védelmét szolgáló hazai teendőket, és az EU jognak megfelelő jogfenntartási lehetőséget javasló levél a csatolmányban olvasható.

Beindul a Vidékfejlesztési Program

2015. évi menetrend az új Vidékfejlesztési Program intézkedéseire 

Mintegy 710 milliárd forintra ír ki még az idén pályázati felhívásokat az új Vidékfejlesztési Programban (VP) a Miniszterelnökség. Összesen 32 felhívást tesznek közzé, amelyek közül az agrár-környezetgazdálkodásra (AKG), a mezőgazdasági termékek értéknövelésére és ökológiai gazdálkodásra fordítják a legtöbb pénzt. Az AKG-ról és az ökológiai gazdálkodás szóló pályázat már meg is jelent.

Már nem kockázatos termék a szőlő

 Változtak az EKÁER szabályok

Szeptember 4.-én jelent meg a Magyar Közlönyben az EKÁER rendelkezései szerint kockázatosnak minősülő termékek új listája. A változások közül a legfontosabb, hogy ezentúl a szőlő nem számít kockázatos élelmiszernek, vagyis a korábbinál sokkal egyszerűbb szabályok betartása mellett is szállítható. Változás még, hogy a kockázatos élelmiszerek közül átkerültek az egyéb kockázatos termékek körébe a valójában nem ehető mezőgazdasági termékek, például a virághagyma. Ide került a tritikálé, a csemegekukorica, a borsó és a bab vetőmagja is.

Tejágazati demonstráció Brüsszelben

Magyarok is demonstrálnak hétfőn Brüsszelben

Tejtermelők és traktorok lepik el hétfőn Brüsszel utcáit, az egyre nehezebb helyzetben lévő ágazat szereplői azonnali válságmentő intézkedéseket várnak az Európai Unió döntéshozóitól. A mezőgazdasági biztos a hírek szerint a tejtermelőket érintő támogatások előre hozott kifizetését, valamint magántárolásra és termékpromócióra vonatkozó segítséget ajánl majd fel a demonstrálóknak.

Tapasztalatcsere a termelői együttműködésekről

Török küldöttség látogatása

Törökország és az EU társulási megállapodása alapján háromfős török minisztériumi küldöttség járt hazánkban a termelői együttműködések tapasztalatainak megismerésére. Az egyhetes program keretében dr. Szabó Zoltán főtitkár szeptember 3.-án az Aranyrepce Szövetkezetnél, a Zalai Broilertermelők Szövetkezeténél és a pacsai vágóhídon tett látogatás keretében mutatta be az EU támogatású intézkedés  előző EU-tervezési gyakorlatban jelentkező gyakorlatát, eredményeit, és gondjait a vendégeknek.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága az EU elnökéhez fordul a diszkriminatív vizsgálat miatt

EU fókuszban a földforgalmi törvény 

Az Európai Bizottság elnökéhez fordul az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, mivel a testület szerint birtokpolitikai bizonytalanságot okoz az unió földforgalmi törvényvizsgálata. A képviselők úgy vélik, hogy a Bizottság eljárása diszkriminatív - mondta a mezőgazdasági bizottság elnöke a bizottság május 5.-i ülése után.