Külföldi hírek

Gyászhír Erdélyből

Búcsú Csomós Attilától 

Megrendüléssel értesültönk erdélyi partnerszervezetünktől, az RMGE Marostól, hogy elnökük, Csomós Attila türelemmel viselt betegség után, életének 80. évében elhunyt. A határon túli magyarságért közösen elvégzett munkáinkra is gondolva búcsúzunk, meghajtva távolból is fejünket a Maros megyei gazdákért harcoló Csomós Attila emlékére.

A HANGYA Elnöksége

A vízhiányt nem szabad a GMO terjesztésével orvosolni

A vízhiány problémáját nem szabad a genetikailag módosított szervezetek (GMO) terjesztésével orvosolni a mezőgazdaságban - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA), amelynek fő témája a fenntartható vízgazdálkodás volt.

Igazságosabb jövedelemelosztást a termékpályán !

 A termelők alkupozíciójának megerősítését szorgalmazták az uniós mezőgazdasági miniszterek

Az EU tagállamok tárcavezetői politikai állásfoglalást fogadtak el a gazdálkodók ellátási láncbeli helyzetének erősítéséről, és a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról. Határozottan kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, amely uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

Már nem kockázatos termék a szőlő

 Változtak az EKÁER szabályok

Szeptember 4.-én jelent meg a Magyar Közlönyben az EKÁER rendelkezései szerint kockázatosnak minősülő termékek új listája. A változások közül a legfontosabb, hogy ezentúl a szőlő nem számít kockázatos élelmiszernek, vagyis a korábbinál sokkal egyszerűbb szabályok betartása mellett is szállítható. Változás még, hogy a kockázatos élelmiszerek közül átkerültek az egyéb kockázatos termékek körébe a valójában nem ehető mezőgazdasági termékek, például a virághagyma. Ide került a tritikálé, a csemegekukorica, a borsó és a bab vetőmagja is.

Tapasztalatcsere a termelői együttműködésekről

Török küldöttség látogatása

Törökország és az EU társulási megállapodása alapján háromfős török minisztériumi küldöttség járt hazánkban a termelői együttműködések tapasztalatainak megismerésére. Az egyhetes program keretében dr. Szabó Zoltán főtitkár szeptember 3.-án az Aranyrepce Szövetkezetnél, a Zalai Broilertermelők Szövetkezeténél és a pacsai vágóhídon tett látogatás keretében mutatta be az EU támogatású intézkedés  előző EU-tervezési gyakorlatban jelentkező gyakorlatát, eredményeit, és gondjait a vendégeknek.

Ferenc pápa üzenete a szövetkezeti világnak

 Emlékeztetés a Rerum Novarum szövetkezeti aktualitásaira

Február 28.-án Ferenc pápa fogadta az Olasz Szövetkezetek Szövetségének 7000 tagját. Hozzájuk intézett beszéde nagyjából kétszerese volt a megszokott pápai beszédek terjedelmének, ami annak a fontosságát mutatja, amit Ferenc pápa a szövetkezeti mozgalomnak tulajdonít. A közzétett beszédet a csatomány tartalmazza.

Az RMGE Maros jubileumi ünnepi ülést tart február 20-án

2015 az az év, amikor az erdélyi gazdák megünnepelhetik, hogy 25 éve újra szabadon szervezkedhettek és megalakíthatták a nem kormányzati, nem profit orientált, demokratikus alapokon működő saját testületeiket, így az RMGE MAROS-t  (Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet) és 15 éve, hogy e szervezet megszerezte a jogi személyiség státusát. Ezen két eseményt ünneplik 2015. február 20-án Marosvásárhelyen. A HANGYA az 1992 óta meglévő kapcsolatot 2010-ben együttműködési megállapodással erősítette meg, ezzel összhangban képviseli a HANGYA szervezetén keresztül a magyar szövetkezeteket Patay Vilmos elnök Csomós Attilának, az RMGE MAROS elnökének meghívására.

Fejlődő nemzetközi együttműködés

Partneri kapcsolatfelvétel az osztrák testvérszervezettel 

 Bécsben Patay Vilmos a HANGYA és a HANGYA COOP elnöke tárgyalás folytatott a Raiffeisen Ware Austria (RWA) elnökségének tagjával, Stefan Mayerhofer úrral, valamint a Raiffeisen-Agro Magyarország ügyvezetőivel, Bene László és Szabó Viktor urakkal. A magyar fél részéről a megbeszélésen részt vett Juhász Attila, aki a HANGYA COOP Szövetkezetben elnöki tanácsadó.

2012-ben hazánkban lesz a COPA-COGECA éves kongresszusa

  
A 2012-re Magyarországon tervezett COPA-COGECA rendezvény lesz az első alkalom, hogy a 27 tagállamot tömörítő, legjelentősebb európai gazdák és szövetkezetek szervezete az új tagállamok egyikében tartja éves közgyűlését – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter múltév szeptemberében azután, hogy az unió közös agrárpolitikájának (KAP) 2013 utáni jövőjéről tárgyalt Pekka Pesonennel, a COPA-COGECA főtitkárával. amit a COPA-COGECA októberi kongresszusán tartott előadásán megerősített.