Társszervezeti hírek

Ünnepség a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából

 A szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára

A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség (ICA) ezt a gondolatot tette meg idén az 1922 óta évente sorrakerülő Nemzetközi Szövetkezeti Nap mottójává. Az Országos Szövetkezeti Tanács által rendezett megemlékezés a Mezőgazdasági Múzeum kertjében lévő gróf Károlyi Sándor szobor koszorúzásával indult, majd dr. Estók János mb. főigazgató foglalta össze Károlyi gróf életútját. Az ünnepi megemlékezést Patay Vilmos az OSZT és a HANGYA elnöke tartotta, majd sor került az OSZT kitüntetések átadására. Az ünnepi beszédet, és a Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség által kibocsájtott üzenetet a továbbiakban tesszük közzé.

Kamarai küldöttértekezlet

 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlést tartott

A küldöttgyűlés szavazott az alapszabály módosításáról, amelyen belül egyhangúan elfogadta a tagdíjfizetéssel kapcsolatos változtatásokat.A HANGYA korábbi kezdeményezését elfogadva a regisztrált termelő szervezetek a tagjaiktól felvásárolt termés nettó árbevételét a tagdíj megállapítására vonatkozó árbevételükből levonhatják.

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatásai

Kormányzati ciklus vége és előretekintés

 

A 2010-2014-es parlamenti ciklus zárásaként Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter levélben tájékoztatja a gazdatársadalmat a közösen elvégzett munkáról, és az elért eredményekről.

Miniszter úr levele az alábbi hivatkozásra kattintva érhető el: http://www.mnvh.eu/node/590687

A HANGYA vezetője lett az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke

Az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) plénuma 2014. március 11.-én ülést tartott, amelyen a szervezet elnökévé választotta Patay Vilmost, a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés elnökét. Az OSZT elnöki megbízás az alapszabály értelmében 4 éves mandátummal 2018-ig szól.
Patay Vilmos a most lezáródó kormányzati ciklusban országgyűlési képviselőként jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a szövetkezetek terén is rendszerváltásra kerüljön sor. A személyi változás jelzi, hogy magában a szövetkezeti világban is felerősödött a valós szövetkezeti identitás érvényesülése iránti igény, amely immár nem a kollektivizálást, hanem az egyének gazdasági önállóságát erősítő és előmozdító közösségi összefogás tekinti újra értéknek. E szemléletváltozás további térnyeréséhez és sikeréhez a jogi, szabályozási környezet hozzájárulása érdekében kíván tevékenykedni az OSZT új elnöke.

Bekapcsolódás makro- regionális együttműködésbe

 Duna- medencei partnerség

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségének gondozásában 2014. március 10-11.-én került sor a Európai Unió Duna makro-regionális stratégiájához kapcsolódó kezdeményezés, a „Duna medence Tájgazdálkodási és Vidékfejlesztési Klaszter/Partnerség” létrehozását előkészítő munkaértekezletre.A konferencia első napján a HANGYA képviseletében és levezető elnökként vett részt dr. Szabó Zoltán főtitkár.

Kamarai együttműködés

Együttműködési megállapodás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával

2013. július 3.-án került sor a kamarai választásokon közös jelöltlistát állító szervezetek- így a HANGYA- és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közötti együttműködési megállapodás aláírására. A keretmegállapodás mellett a HANGYA a szakmai kompetenciájába tartozó területekre vonatkozóan kétoldalú megállapodást is kezdeményezett, amelynek egyeztetésére rövidesen sor kerül.

Útmutató a földhasználati bejelentéshez

 Közeleg a földhasználati bejelentés határideje.

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Szövetség (MAÉT) vezetése egyeztetett a földhasználati bejelentés eljárási kérdéseiben a VM illetékeseivel. Az új jogszabály április 30.-i határidőt állapított meg a bejelentésre kötelezett, de eddig be nem jelentett földterületekkel kapcsolatos, a földhasználót érintő intézkedésre.A MAÉT által készített útmutatót a nagyszámú érintettek tájékoztatása érdekében honlapunk "Tudásbázis" részében közzétesszük.