Hazai hírek

A HANGYA a Magyar Örökség része

Örömmel tájékoztatjuk a honlap olvasóit, tagszervezeteinket és barátainkat, hogy a HANGYA Magyar Örökség Díjban részesült. A díj átadására 2010. június 19-én 11 órakor került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.A Magyar Örökség-Díjat a díj kuratóriuma erkölcsi elismerésként adományozza. A kitüntetettek egy oklevelet kapnak és egy – a magyar Szent Koronát ábrázoló – jelvényt. A Magyar Örökség Díj feladata, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyek a múltban és a jelenben is hozzájárultak, hozzájárulnak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához.

A díjat Szeremley Béla, a HANGYA elnöke vette át.A rendezvényről készült fényképeket megtekintheti a képgaléria HANGYA könyvtárában. A HANGYA által képviselt értéket és örökséget dr. Nagy Bálint ny. egyetemi tanár méltatta. A laudáció teljes szövege a további díjazottakat is bemutató meghívó után olvasható.

Közösségi Agrárpolitika 2013 után

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Az EU mezőgazdasági biztosa, Dacian Ciolos társadalmi vitát kezdeményezett a 2013 utáni Közösségi Agrárpolitikáról. A május 20.-án tartott Igazgató Tanácsi ülés vitája tükrében a HANGYA részéről a vitakérdések kapcsán - a terjedelmi korlátokra is tekintettel- az alábbi anyag került megküldésre. 

Vidékfejlesztési miniszterjelölt bizottsági meghallgatása

| 2010. május 27.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a mai napon meghallgatta az új kormány vidékfejlesztési miniszter jelöltjét, dr. Fazekas Sándort, Karcag polgármesterét. A bizottsági meghallgatáson a miniszterjelölt átfogóan ismertette az élhető vidék kialakítása érdekében teendő cselekvési irányt, amelyben örömmel üdvözölhettük, hogy a beszerző, értékesítő szövetkezetek fontossága kiemelt hangsúlyt kapott. A Mezőgazdasági Bizottság 14 fő igen, 2 nem szavazattal, 4 fő tartózkodása mellett támogatta a miniszterjelölt kinevezését.

Borászok 12 pontja

Borászok 12 pontja
 

Ismert borászok az ország legkülönfélébb borvidékeiről fogtak össze és fogalmazták meg azt a 12 pontot, amelyektől azt remélik, olyan programmá érnek össze, amely a magyar borászatot, borkultúrát és borfogyasztást magasra emeli. Ezzel kapcsolatban szervezetünk szakági szövetsége a következő nyilatkozatot tette: 

Az idénymunka új szabályai

| 2010. február 7.

Az alkalmi munkavállalás új szabályairól

2009. december 14-én az Országgyűlés elfogadta a 2009. évi CLII. Számú, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, amely 2010. április 1-jétől lép hatályba. 2010. március 31-ig tehát még élnek az AM-könyvek, és a munkaszerződést az eddig megszokott módon lehet megkötni, a közterheket pedig a közteherjegyek beragasztásával lehet leróni.

Bormarketing 2010-ben

| 2010. január 11.

2010-ben is lesz közösségi bormarketing

Főként a belföldi akciókat részesítik majd előnyben, mivel csak a belföldön forgalomba kerülő borok után kell fizetni forgalomba hozatali járulékot. Emellett elsősorban a minőségi borok marketingjére fordítanak nagyobb figyelmet, mivel ezen termelőktől folyik be jelentősebb összeg, amely a finanszírozást biztosítja.
 

Az FVM a föld- moratórium mellett

| 2010. január 11.

Az FVM is a földvásárlási moratórium meghosszabbítása mellett

Az agrárkormányzat egyetért az MSZP frakció agrármunkacsoportja által a 2009 december elején, az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslattal, az érvényben lévő földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkár sajtótájékoztatóján.

Továbbra is adható állami támogatás a földvásárláshoz

| 2009. december 30.

Meghosszabbították földvásárlás állami támogatásának lehetőségét

 

Gráf József, a magyar szaktárca irányítója szerdán Brüsszelben a Tanács decemberi ülését követően újságíróknak elmondta:
- Hozzájárultak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei ahhoz, hogy Magyarország - más tagországokkal együtt - 2013. december 31-ig meghosszabbítsa a földvásárlás állami támogatásának lehetőségét, ami ez év december 31-én megszűnt volna.