Tudásbázis

Hangya Szövetkezeti Együttműködés: megállapodások a gazdák érdekében

| 2013. január 23.

Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) MAROS Szervezettel a Hangya közgyűlése után pénteken Budapesten.

Szeremley Béla, a Hangya elnöke elmondta: e megállapodásoktól azt remélik, hogy a finanszírozási feltételek olyan lehetőségeit sikerül kialakítani, amelyek mérsékelni képesek szövetkezeteik eddigi pénzpiaci hátrányát. A Kárpát-medencei együttműködésben pedig olyan kölcsönös előnyökre látszik lehetőség, amelyek előmozdíthatjaák a kisebbségben élő magyarság gazdasági erősítését. Amennyiben a takarékszövetkezetek hitelezik a gazdákat és szükség van fedezetre, az alapítvány tud nyújtani - hívta fel a figyelmet Ulrich Anikó, az AVHGA elnöke. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uniós támogatási szabályok nagyon korlátozzák az agrártermelők finanszírozási lehetőségeit.

Azoknak a vállalkozóknak, akiknek a tevékenysége kicsit túlmutat a szorosan értelmezett mezőgazdasági tevékenységen, lényegesen lazábbak ezek a szabályok - mondta. Szeremley Béla emlékeztetett arra, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - a pénteki Hangya közgyűlés fővédnöke - már május végén, programjának meghirdetésekor szólt a "hangya típusú" szövetkezetek fejlesztésének fontosságáról.

A szervezet feladata ezért most minél szorosabb együttműködés kialakítása a szaktárca illetékeseivel, hogy ez a célkitűzés tartalommal telítődjék. A Hangya közgyűlési zárónyilatkozatot fogadott el, amely szerint a szervezet reméli, hogy a kormányzat - eddigi nyilatkozatainak megfelelően - kiemelt fontosságúnak tekinti a hangya típusú szövetkezést, elő kívánja segíteni az ennek megfelelő intézményfejlesztést és ebben számít a Hangya Szövetkezeti Együttműködésre.

A Hangya kezdeményezi a feketegazdaságot visszaszorítani képes szövetkezeti rendszer szabályozási környezetének hozzáigazítását az európai gyakorlathoz igazítását a következő félévben, beleértve ebbe a szövetkezeti törvényt is. Javasolja továbbá, hogy a pénzügyi szabályozás mérsékelje a szövetkezetek és a tagság közötti forgalom terheit, s olyan kormányzati lépéseket, amelyekkel ösztönözhető a termelői tulajdonlású feldolgozóipar kialakítása, a terméklánc átlátható és arányos jövedelemelosztásának megteremtése. Kezdeményezi a Hangya azt is, hogy a szövetkezetek megfelelő munkahelyteremtési támogatást kapjanak, mint részfoglalkoztatásokat és vidéki foglalkoztatást generáló gazdasági egységek. (MTI)

2010.11.13. 18:51
(forrás: http://www.magyartakarek.hu/hangya-szovetkezeti-egyuttmukodes-megallapo…)

HANGYA Közgyűlés zárónyilatkozata

A HANGYA 2010. november 12.-i közgyűlése a következő zárónyilatkozatot fogadta el:
Zárónyilatkozat
A HANGYA Együttműködés a mai napon tartott közgyűlésén megerősítette a jövő stratégiai irányaként közzétett, az elmúlt 12 év szövetkezetépítési tevékenységének tapasztalatain alapuló javaslatát. A HANGYA „Szövetkezésben az erő” programja messzemenően figyelembe veszi az „Erős Magyarország” alapvetéseit, alkalmas eszköz lehet a kormányzat vidékfejlesztési céljának eléréséhez.

Építkezés a múltra

Elefántvadászatra készül a HANGYA
„A nemzetközi viszonylatban ma is korszerűnek mondható vállalkozási kultúránk alappilléreit, amelyen nemzeti versenyképességünk növelésének igénye alapul, őseink több, mint száz évre visszamenőleg megteremtették. Jelen fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen a múltra való visszatekintés, az ebből a gazdag történelmi örökségből való táplálkozás, hogy kialakulhasson az eddigi liberális gazdaságpolitikával szakító új típusú összefogás, ami új struktúrát épít gazdaságban és társadalomban egyaránt. A Nemzeti Vidékstratégiában elkészült egy olyan program, amelynek egyik kiemelkedően fontos elemét vélhetően a HANGYA - típusú szövetkezés országos hálózatának kiépítése fogja adni” – mondja Szeremley Béla, a Hangya Szövetkezeti Együttműködés elnöke.

Részanyag a Vidékfejlesztési Minisztérium 2020-as stratégiájához

A VM államtitkárának felkérésére a HANGYA 2012. január végén a 2020-ig terjedő vidékstratégia előkészítő anyagaként az alábbi dokumentumot küldte meg a minisztériumnak. A minisztériumi dokumentum hivatalos közzététele előtt nem tartottuk helyénvalónak ezen anyag megjelentetését, de a társadalmi vita időszakában időszerűnek véljük részanyagunk nyilvánosságra hozását.

Gondolatok a szövetkezetek nemzetközi évéhez

| 2012. november 19.

 

A Falu XXVI. évfolyamának 3-4. számában megjelent cikket a kiadó (a Nemzeti Agrárszaktanácsadási,Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) hozzájárulásával az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.

 

„A földet nem apáinktól örököltük,
hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” 

Szövetkezés a vidék jövőjéért
Dr. Szabó Zoltán ügyvezető titkár
(HANGYA Együttműködés)
 

Egymilliárd forintos támogatás a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek együttműködésére

| 2011. november 15.

Az Európai Unió 2011-re is engedélyezte Magyarországnak, hogy nemzeti kiegészítő támogatást nyújtson a zöldség-gyümölcs termelői szervezeteknek (TÉSZ), ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - a nemzeti és a közösségi forrást összevéve - 1 milliárd forintos támogatást nyújt a TÉSZek együttműködésének fejlesztésére kiírt jogcímre.

A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek 2010-ben 980 millió, az idén 1,4 milliárd forint nemzeti támogatást kaptak. 2012-ben erre a célra várhatóan 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet a VM közösségi forrással is kiegészít.

Magyar példák alapján dolgozták ki az amerikai agrárhitelezést 1912-ben

Az amerikai szövetségi Farm Credit elnökével a szövetkezeti alapú mezőgazdasági hitelezésről, a két legnagyobb amerikai farmerszervezet vezetőivel pedig az érdekképviseletek szerepéről és az előkészületben lévő Farm Bill fontosabb elemeiről tárgyalt Fazekas Sándor Washingtonban.

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Közös Agrárpolitika 2013 után

 

Az Európai Bizottság 2011. október 12.-én előterjesztette a Közös Agrárpolitika (KAP) reformtervezetét a 2013 utáni időszakra. E javaslatnak az a célja, hogy valamennyi térségben növelje a mezőgazdaság versenyképességét, fenntarthatóságát és helyi kötődését, s ezáltal valamennyi európai polgárnak egészséges és jó minőségű élelmezést biztosítson, megóvja a környezetet és fejlessze a vidéki területeket. A HANGYA Együttműködés külön is üdvözli, hogy a jövő agrárpolitikája a termelői együttműködések szerepének fontosságát elismerve kívánja elősegíteni a versenyképesebb élelmiszerlánc kialakítását. Az alábbiakban részletesen idézzük a közzététel alkalmából kibocsájtott sajtóközleményt.

Összefoglaló tudnivalók a 2008/2009 évi gabona intervencióról 119/2008 (X.13.) MVH közlemény alapján

| 2008. október 22.

A felajánlási időszakok és a benyújtási határidők a gabonafélétől függően az alábbiak szerint alakulnak:

a. Búza, árpa, cirok és durumbúza esetén:

A felajánlási időszak 2008. november 1-je és 2009. május 31-e közötti időszak.