Közösségi Agrárpolitika 2013 után

A Közösségi Agrárpolitika 2013 után

Az EU mezőgazdasági biztosa, Dacian Ciolos társadalmi vitát kezdeményezett a 2013 utáni Közösségi Agrárpolitikáról. A május 20.-án tartott Igazgató Tanácsi ülés vitája tükrében a HANGYA részéről a vitakérdések kapcsán - a terjedelmi korlátokra is tekintettel- az alábbi anyag került megküldésre. 

KAP reform 2013 után

Dacian Ciolos a vitaindító beszédében 4 stratégiai kérdést tett fel:

1. Miért van szükség közös agrárpolitikára?
2. Milyen szerepet szán a társadalom a maga teljes sokszínűségében megnyilvánuló mezőgazdaságnak?
3. Miért kell a jelenlegi KAP-ot megreformálni, és hogyan lehet ezt úgy megtenni, hogy az megfeleljen a társadalmi igényeknek?
4. Milyen eszközöket adjunk a jövőbeli KAP-nak?

Ad 1. A Közös Agrárpolitika az EU alkotmány szerves része, az európai identitás fontos eleme. Fő célkitűzése a termelők és a fogyasztók biztonságának egyidejű szolgálata, ezért természetesen nem csupán a mezőgazdaságból élők, de valamennyi európai polgár érdeke egy jól működő, a piaci értékek érvényesülését nem torzító olyan agrárpolitika, amely az európai élelmezésbiztonság és élelmiszerbiztonság követelményeinek teljesülését a minimális közpénz felhasználása mellett garantálja.
Ad 2. A mezőgazdaság fő funkciója a biológiai és társadalmi környezetével szerves összhangban lévő élelmiszertermelés. Ez a szerves komplexum a maga sokszínűségében és kölcsönhatásában lehet teljes értékű, bármely elemének nem megfelelő arányú kiemelése és fejlesztése aránytalanul sok társadalmi közkiadáshoz vezet. A mezőgazdaság az elsőleges feladata mellett ezért meghatározó szerepet játszik a vidéki tájak és közösségek megőrzésében, fejlődésében, számos közjavat szolgáltatva számukra és a társadalom egészének.
Ad 3. A KAP reformja azért szükséges, mert egyfelől a globális hatások kiteljesedése, a nemzetközi kereskedelem szabályzóinak érvényesülése az eddigi eszközök fennmaradását nem teszik lehetővé, másfelől az agrárkiadások társadalmi elfogadottsága az európai társadalomban is csökkent. A KAP reformját az is sürgeti, hogy a gazdasági válság következtében az EU költségvetés forrásai is korlátozottabbá váltak. Mindezzel összhangban a KAP reformjának olyan irányúnak és mértékűnek kell lennie, hogy egyfelől a KAP Római Szerződésben rögzített alapelvei ne sérüljenek, ugyanakkor a közkiadások indokoltsága hosszútávon fenntartható legyen mind az európai polgárok szemében, mind a nemzetközi viszonylatokban. Ezért a kiadások szerkezetében az európai agrármodell változásának megfelelően
- emelni kell a piac által közvetlenül el nem ismert közjavak kompenzációjára szánt forrásokat,
- ösztönzőket kell teremteni a gazdálkodóknak a klímaváltozásra, a takarékos energia- és víz-felhasználás követelményeire adandó válaszaihoz,
- a piaci helytállásra való felkészítésben fokozottabb hangsúlyt kell fektetni a közvetett eszközöknek, így az innováció előmozdításának, a tudástranszfernek,
- az egyéni támogatásokra eddig bevezetett korlátozások (moduláció) fenntartása mellett ugyanakkor erősíteni a közösségi akciókon, azok szervezetéből adódó demokratikus ellenőrzésen nyugvó támogatásokat.
Ad 4. A jövő agrárpolitikája eszközrendszerének továbbra is a szolidaritás elvén nyugvó közös politikán kell alapulnia, azaz a részleges, vagy teljes renacionalizálás nem tekinthető megoldásnak. Alapelvnek tekintendő, hogy az előző pontban vázolt szerkezeti változások adhatják a KAP átalakítás fő irányait. A reformnak ugyanakkor indokolt érintenie a viszonylag változatlan jogcímeket is azok tartalmában, indokrendszerében.
A KAP eszközeiben a legnagyobb kiadásokat a közvetlen kifizetések jelentik. A kifizetések termeléstől való elválasztása következtében ez az intézkedés (ami eredetét illetően a piaci intervencióból származik) gyakorlatilag jövedelembiztonsági tétellé alakult, amelynek mértéke és társadalmi indokoltsága a legnagyobb vita. Gondot jelent az is, hogy a számítás alapjául szolgáló módszer az agrárágazat diverzitását nem ösztönzi, az egyes ágazatok között aránytalanságot eredményez, illetve ezek felszámolására nincs eszköze (szántóföldi növénytermesztés/kertészet/állattenyésztés). Abban vélhetően jelentős a társadalmi egyetértés, hogy a főleg (nem kizárólag!) agrárgazdálkodásból élők számára a közvetlen kifizetések valamilyen arányos szintje a termelés alacsony profitrátája és a leépülő intervenció miatt nélkülözhetetlen, ám annak valamilyen mértékű termeléshez kötése nélkül a kifizetés „történelmi” jellegű válik és előbb- utóbb társadalmi visszatetszést szülhet. Az ezen kifizetéseknél jelentkező - egyes országok közötti - aránytalanságok feloldása szintén elkerülhetetlen, ennek alapelveként az ökológiailag indokolt terheléseket, valamint az uniós kohézió előmozdítását, és nem a jelenlegi versenyelőnyöket indokolt érvényesíteni.(Ilyen aránytalanságot eredményezne a vásárlóerő paritáson történő kiegyenlítés javaslata.) Az intervenció leépülése ugyanakkor a más támogatási eszközöket alkalmazó nemzetközi versenytársainkat előnyösebb helyzetbe hozza. Ezért a piaci kockázatkezelés eszközeinek alkalmazása, mint a minimális jövedelembiztonság eszköze, ezen a területen minden bizonnyal bevezetendő intézkedést kell, hogy képezzen a következő tervezési ciklusban.
Minden eddigi KAP reform abba az irányba mutatott, hogy a termelők bevételei minél teljesebb mértékben a piaci bevételekből és ne közpénzekből származzanak, ezért alapvető fontosságú annak kinyilvánítása, hogy a piaci pozíciók erősítését szolgáló intézkedésekre fordított közpénzek a felhasználás tekintetében a leginkább hatékonyak. Ezért indokolt a termelők közösségeinek olyan támogatása, amely az élelmiszerláncon belül javítja piaci pozíciójukat a hozzáadott érték fokozása, illetőleg rajtuk keresztül érvényesíthető olyan szabályozási eszközök és források révén, amelyek a piaci fluktuációt, a késedelmes fizetéseket és az ezekből adódó kiszolgáltatottságot mérsékelik. A piaci kihívásokhoz történő alkalmazkodás termelői közösségeken keresztüli kezelése a közvetlen hatáson keresztül pozitív irányba befolyásolhatja a szerkezeti alkalmazkodást, a vidékfejlesztés egyéb intézkedéseit is.

Budapest 2010. június 1.

dr. Szabó Zoltán
ügyvezető titkár
HANGYA
a COGECA 2004-2008 közötti alelnöke"