Élhető vidéket akarnak a V4-ek agrárvezetői

| 2010. június 25.

Kétnapos találkozót tartottak a Visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Románia és Szlovénia agrárvezetői Budapesten. A tanácskozás közös nyilatkozattal zárult, amely a továbbiakban olvasható. A kétnapos találkozó egyben az egyéves magyar elnökség záróeseménye volt, melynek végén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szlovák kollégájának átadta a Visegrádi 4-ek agrárcsoportjának vezetését.

A közlemény magyar (nem hivatalos) fordítása:

„Meggyőződésünk, hogy 2013-at követően is szükség van erős Közös Agrárpolitikára (KAP). A KAP-nak teljes mértékben meg kell tartania közösségi jellegét, és tiszteletben kell tartania a szolidaritás és a tagállamok közötti egyenlő bánásmód alapelveit, a pénzügyi feltételeket biztosító rendszert.

A KAP-nak a továbbiakban is meg kell őriznie mindkét pillérét, meg kell tartania a jelenlegi támogatás nagyságrendjét. A közvetlen támogatásoknak a jövőben is nagy szerepet kell kapniuk a mezőgazdasági jövedelmek stabilitásának biztosításában, a közjavak előállításában. A jövő Közös Agrárpolitikájának sikere megkívánja, hogy az anyagi támogatást a jövőbeli célokhoz kössük, ezért a történelmi alapú kritériumrendszertől el kell szakadni, hiszen a jelenlegi rendszer a támogatások igazságtalan elosztását okozza.

Alapvető fontosságú, hogy a KAP megfelelő hangsúlyt fektessen az élelmiszerellátásra, az egészség- és élelmiszerbiztonságra, környezetünk védelmére, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, a vízzel való takarékosabb, hatékony gazdálkodásra, a biodiverzitás és a mezőgazdasági potenciál fenntartására, a mezőgazdasági üzemek sokszínűségének megőrzésére, a megújuló energiaforrások részarányának növelésére. Mindezen szempontokat az európai mezőgazdasági és élelmiszeripari modell nemzetközi versenyképességének fenntartásával kell összehangolni.

A KAP vidékfejlesztési forrásait, a Kohéziós Alapokkal együtt, az élhető, megfelelő infrastrukturális háttérrel rendelkező, munkát és megélhetést biztosító vidék megteremtésének szolgálatába kell állítani. Fokozott figyelmet kell fordítani a munkahelyteremtésre, az önfoglalkoztatásban rejlő perspektívák kibontakozásának támogatására, a vidéki turizmus fejlesztésére, a helyi piacok működőképességének megerősítésére, a helyben termelt speciális élelmiszerek piacra jutásának megkönnyítésére. Elengedhetetlen a minőségi közszolgáltatások vidéki elérhetőségének szélesítése, az életszínvonal növelése.

Annak érdekében, hogy a gazdák bizalommal forduljanak Európa mezőgazdasága felé, a növekvő piaci bizonytalanságok ellenére is biztosítanunk kell számukra a tisztességes jövedelemszintet. Olyan szabályozási keret kialakítására van szükség, mely képes extrém piaci ingadozásokból és időjárási anomáliákból fakadó helyzetek kezelésére. Hasonlóan fontos az élelmiszerlánc egyes szereplői közötti korrekt kapcsolatrendszer kialakulásának elősegítése is.

Központi kérdésnek tekintjük a KAP érdemi egyszerűsítését, jogszabályrendszerének átláthatóbbá, egységesebbé tételét azért, hogy könnyebben érthető és alkalmazható legyen a mezőgazdasági termelőknek, és elfogadható az adózó állampolgároknak. Hangsúlyozzuk, hogy az egyszerűsítés nem vezethet a KAP hatékonyságának rovására.

A WTO Dohai forduló fejlesztési céljait elismerjük, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fejlesztési célok elérése nem tántoríthatja el a Közösséget az európai mezőgazdasági ágazatban az azonos versenyfeltételek biztosításától, és nem nehezítheti, hogy a KAP megfeleljen az új kihívásoknak.

A jelenlevő országok fontos eszköznek tartják a nemzeti agrárpolitikai célok megvalósításában a földvásárlás jogi korlátozásának fenntartását.”

Záradék: a Cseh Köztársaság nem ért egyet a következő mondattal: „A KAP-nak a továbbiakban is meg kell őriznie mindkét pillérét, meg kell tartania a jelenlegi támogatás nagyságrendjét”.
 

 

Forrás: OrientPress Hírügynökség