Az FVM a föld- moratórium mellett

| 2010. január 11.

Az FVM is a földvásárlási moratórium meghosszabbítása mellett

Az agrárkormányzat egyetért az MSZP frakció agrármunkacsoportja által a 2009 december elején, az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslattal, az érvényben lévő földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkár sajtótájékoztatóján.

Gőgös Zoltán szerint a honatyák a határozati javaslatot 2010 februárjában fogadhatják el. Jelezte azt is, hogy az ügyben az unió illetékeseivel folytatott tárgyalásokon könnyebb dolga lehet a kormánynak - bármilyen összetételű kabinet is alakul a választásokat követően -, ha a földvásárlási tilalom 2011-et követő meghosszabbítását egy parlamenti határozat is támogatja.
Emlékeztetett: Brüsszelben nemrégiben elfogadták, hogy Magyarország a földvásárlásokhoz kért hitelekhez kamattámogatást nyújtson. Ez az intézkedés 2013-ig lehet érvényben. Gőgös Zoltán szerint a földvásárlási moratórium meghosszabbítása csak akkor érheti el célját, ha az Országgyűlés új földtörvényt is alkot, amely garantálja a spekulációs tőke kizárását a földügyletekből.
Az államtitkár a 2009. év kapcsán kitért arra, hogy a honatyák olyan, a mezőgazdaság számára fontos törvényeket fogadtak el az idén, mint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó, a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról, illetve az alkalmi munkavállalás új feltételeiről rendelkező jogszabályt. Megjegyezte: a törvény január 1-én lép életbe, és várhatóan az eddigieknél átláthatóbb viszonyokat teremt a termékpálya szereplői között. Az alkalmi munkavállalás új szabályairól pedig úgy vélekedett, azok egyszerűsítik a mezőgazdasági termelők, főként a kisebb foglalkoztatók helyzetét.
Az agrárium - közölte az államtitkár - a 2008-as évnél kedvezőtlenebb évet zár, amit az is jelez, hogy a növénytermesztésben a termésátlagok átlagosan több, mint 20 százalékkal elmaradnak. Emellett azonban kedvezőnek értékelte, hogy a 2013-ig az ágazat rendelkezésére álló 1.300 milliárd forintos fejlesztési forrás mintegy 50 százalékát, 566 milliárd forintot már lekötötték a gazdálkodók.
Az összes forrás fele fordítható modernizációra, s ennek csaknem 80 százalékát, 453 milliárd forintot már lekötötték. A kifizetések értéke 2007-től csaknem elérte a 300 milliárd forintot.
Forrás: Gazdakör 2009. december 31.