Hazai hírek
Ismerje el az alkotmány a szövetkezeti értékeket !
2011. március 21.A HANGYA vezetése az Országgyűlés elnökéhez fordult, hogy a társadalmi vitára bocsájtott Magyarország Alkotmánya/Alaptörvénye dokumentum egészüljön ki a demokratikus önkormányzatiságon, a személyes közreműködésen és a tőkeérdekeltség korlátozottságán alapuló szövetkezetek társadalmi közhasznának elismerésével. A levélben foglalt kezdeményezés szerint a tervezet Alapvetés fejezet L. cikke a következőképpen adhat alkotmányos védelmet a szövetkezeti értékeknek (a kiegészítés kövér betúkkel):
„Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és az egyéni, valamint közösségi vállalkozás szabadságán alapszik. Társadalmi közhaszna alapján az egyének önkéntes szövetkezeti együttműködése különös értéket képvisel.”
Szervezetünk abban bízik, hogy a kiegészítéssel a szövetkezetek további munkájukhoz hazai és Kárpát-régiós szinten szilárd és hosszútávon fenntartható törvényi hátteret, a további jogi szabályozások révén megfelelő iránymutatást és támogatást kapnak.
Javaslat a jövő agrárstratégiájához
2010. március 4."SZÖVETKEZÉSBEN AZ ERŐ"
A HANGYA javaslata a jövő agrárprogramjához
A HANGYA Igazgató Tanácsa 2010. február 17.-én Matolcsy György és Font Sándor urak részvétele mellett megtárgyalta az előző év novemberében belső vitára bocsátott dokumentumot és véglegesítette azt.
Kérelem az osztatlan közös földtulajdon megszüntetéséhez
2012. május 4.
Osztatlan közös tulajdonban lévő termőföld kimérésével kapcsolatos kérelem közzététele
Az osztatlan közös tulajdonban lévő termőföldek tulajdonviszonyainak rendezése kapcsán szükséges eljárás érdekében a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a földhivatalokkal konzultációt folytattunk. Ennek tükrében a szűk jogvesztő határidőre tekintettel - az eljárás megkönnyítése érdekében - a következő információkat hozzuk ez úton nyilvánosságra.
Natúra 2000 erdőterület támogatásának megnyitása
2012. május 2.Többmilliárd forintos támogatási forrás megnyitása 2012. május 15.-ig a Natura 2000 erdőterületekre
Partnerszervezetünk, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) kérésére ezúton hívjuk fel a figyelemet a rendkívül rövid határidővel megnyíló támogatási lehetőségre. Az alábiakban közzétesszük a MEGOSZ erre vonatkozó sajtóközleményét, amely a támogatás elérésével, a szervezet ezzel kapcsolatos segítségnyújtásával kapcsolatban ad tájékoztatást.
A 2012. június 1-jéig bejelentett földmegosztás költségét az állam viseli
2012. május 2.A Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen éljenek az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének „államilag finanszírozott” lehetőségével, minél többen értesüljenek a „jogvesztő” határidőről, és a tulajdonosok minél előbb jelentkezzenek a körzeti földhivataloknál.
Jelenleg mintegy 2 millió hektár rendezetlen, osztatlan közös tulajdonban lévő termőföld van hazánkban. Ez közel 272 000 db földrészletet és 2 millió tulajdonost jelent.
Az Országgyűlés az alaptörvény hatálybaléptetésével összefüggő 2011. évi CCI. törvényben 2012. január 1-jei hatállyal módosította a Földrendező és földkiadásról szóló törvényt (Fkbt). A jogszabály kimondja, hogy a 2012. június 1-jéig kérelmezett földmegosztás költségét az állam viseli. Az Fkbt. 12/F. §-ának (1) bekezdése alapján, ha a földkiadási eljárás eredményeként létrejött osztatlan közös tulajdon tulajdonostársait megillető tulajdoni hányadokat az ingatlan-nyilvántartásba jogerősen bejegyezték, bármely tulajdonostárs kezdeményezheti az ingatlan megosztását annak érdekében, hogy saját tulajdoni hányadát önálló ingatlanként kaphassa meg.
Az önálló ingatlan kialakítása iránti kérelmet legkésőbb 2012. június 1-jéig lehet benyújtani a területileg illetékes körzeti földhivatalhoz az "Önálló ingatlan kialakítása iránti kérelem" formanyomtatványon. A jelentkezési határidő elmulasztása jogvesztő, tehát a határidő lejárta után csak saját költségen, összetettebb eljárásban, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv (Ptk.) alapján szüntethető meg az osztatlan közös ingatlantulajdon.
Az osztatlan, közös földtulajdon rendezésével: könnyebb a föld értékesítése, egyszerűbb a föld hasznosítása, könnyebben igényelhető támogatás a műveléshez.
Állásfoglalás a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról
2012. április 12.HANGYA állásfoglalás a Ptk. tervezet szövetkezeti fejezetéről
A HANGYA Igazgató Tanácsa a megtárgyalta a Polgári Törvénykönyv társadalmi vitára bocsátott anyagának szövetkezeti fejezetét és azzal összefüggésben a következő állásfoglalást juttata el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz.
Újból pályázhatnak a gazdák a területalapú (SAPS) és nemzeti kiegészítő (top-up) támogatásokra
2012. április 5.Megjelent az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) finanszírozott egységes területalapú támogatásról, valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások igénybevételéről szóló rendelet.
Új típusú szociális szövetkezetek indításáról döntött a kormány
2012. április 5.A nagyon egyszerűen létrehozható szervezetek számára pályázatot fognak kiírni, cél a leghátrányosabb helyzetű emberek felzárkózásának támogatása. A részleteket a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón ismertette Hegedűs Zsuzsa.
A kormányszóvivő emlékeztetett, a kormánynak megalakulása óta elsődleges célja volt a munkahelyteremtés mellett a leszakadó néprétegek felemelkedésének biztosítása.
Az államfő kinevezte Budai Gyulát a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárává
2012. március 7.Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára az államfő dr. Budai Gyulát 2012. március 1-jei hatállyal a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárává nevezte ki a Sándor-palotában.
Budai Gyula az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. A politikával az 1990-es évek végén került szorosabb kapcsolatba. 1997-ben belépett a FIDESZ-be, 2004-től a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) jogi képviseletét látta el, majd 2006-tól a szervezet szövetségi igazgatói posztját tölti be. Budai Gyula a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában abszolút többséggel szerzett parlamenti mandátumot.
Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai Vágóhíd Ünnepélyes Üzemavatása
2012. március 5.dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter üzemavató ünnepély keretén belül felavatta a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai Vágóhídját. Az ünnepi avatón megjelent vendégeket Bedő Tibor ügyvezető igazgató, Vígh László országgyűlési képviselő, Rigó Csaba kormánymegbízott köszöntötte, az üzemet dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter avatta fel.



