Kedves szövetkezeti Barátunk!

Szeretettel üdvözöljük honlapunkon, mely reményeink szerint igényes, naprakész információkat nyújt tagjainknak, látogatóinknak, partnereinknek.

Termelői csoportok, TÉSZ-ek NAK tagdíja

 NAK válasz a tagdíj ügyben tett tájékoztatásunk kapcsán

Március 19-én 18:27-kor érkezett válasz a március 12.-én honlapunkon is közzétett levelünkre. Az abban foglalt tájékoztatásunk megerősítése mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívta a figyelmet, hogy a kiegészítő adatszolgáltatás (a szükséges táblázat a március 12.-i hírünk csatolmányában megtalálható!) válaszukban leírtak szerinti teljesítésének a jogvesztő határideje az igazgatói levélben nem pontosítottan e hét vége, azaz péntek, illetőleg feltételezhetően vasárnap 24:00. A NAK igazgatójától kapott levél a csatolmányban olvasható.

HANGYA levél NAK tagdíj ügyében

 Levél az Agrárgazdasági Kamara elnökének

Több szervezetünk jelzése alapján levélben fordultunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökéhez a termelői csoportok, TÉSZ-ek kamarai tagdíjszámításának gyakorlatával kapcsolatban. Az elektronikus úton megküldött levél a csatolmányban található.

Március 15 ünneplése

 Ünnepség a Földművelésügyi Minisztériumban

Március 13.-án került sor a Földművelésügyi Minisztériumban a nemzeti ünnepünk alkalmából adományozott kitüntetések átadására.

A MAÉT elnökségének nyilatkozata a 2005. évi gazdademonstrációk eredményeként elfogadott megállapodás évfordulóján.

Tíz éve, 2005. március 13-án írták alá a február 21-én indult agrárdemonstráció által kikényszerített egyeztető tárgyalások „Megállapodás” c. jegyzőkönyvét az agrárszervezetek és a kormány képviselői a Parlament épületében. A jegyzőkönyvet kézjegyével látta el Gyurcsány Ferenc, az akkori miniszterelnök is.

Kamarai tagdíj a termelői csoportok számára

 Termelői csoportok kamarai tagdíj kedvezménye 

Tájékoztatjuk a termelői csoportokat, hogy a NAK alapszabálya szerint a tagdíj bevallása során lehetőség volt,hogy az elismert termelői szervezeteknek és termelői csoportnak a kamarai tagsággal rendelkező tagjától származó, az elismerés alapjául szolgáló termény nettó árbevételével csökkentenie lehet a tagdíj alapjául szolgáló bevételét. Erre a csatolmányban lévő excel táblázat szolgált, amit több szervezet nem észlelt a bevallás elkészítésekor, ezért a teljes árbevétel alapján került sor a tagdíj, és kategória pótlék megállapítására.
Egyes szervezeteinken keresztül - megyei NAK szintről - származó információ szerint a március 16.-val kezdődő hét első napjaiban történő pótlás esetén lehetőség nyílik az alapszabályban rögzített tagdíj alapjául szolgáló érték ezen adatszolgáltatás alapján történő korrekciójára.

2015. március 6-án megjelent a sertéshús magántárolási rendelet

2015. március 9-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket. Az ezzel kapcsolatos MVH-közlemény az alábbi linken érhető el:
http://mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk352015

HANGYA vélemény a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Tervről

 Vidékfejlesztés 2014-2020

A Miniszterelnökség február elején társadalmi vitára bocsájtotta az EU 2014-2020 közötti programozási időszakára kidolgozott Vidékfejlesztési Tervet. A február 28.-i határidővel lezárult véleményezés keretében a HANGYA vezető testületének tagjaitól kapott véleményeket figyelembe  véve az előterjesztés (ld. az e témával kapcsolatos korábbi hírünkön elérhető link!) szerkezetéhez igazodva a csatolt álláspont került megküldésre.

Ferenc pápa üzenete a szövetkezeti világnak

 Emlékeztetés a Rerum Novarum szövetkezeti aktualitásaira

Február 28.-án Ferenc pápa fogadta az Olasz Szövetkezetek Szövetségének 7000 tagját. Hozzájuk intézett beszéde nagyjából kétszerese volt a megszokott pápai beszédek terjedelmének, ami annak a fontosságát mutatja, amit Ferenc pápa a szövetkezeti mozgalomnak tulajdonít. A közzétett beszédet a csatomány tartalmazza.

Elnöki kinevezés az MVH-nál

Ismét van elnöke az MVH-nak

Március 1.-i hatállyal a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékáni posztjáról érkezik dr. Gyuricza Csaba a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal élére. Az MVH, amely az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynöksége, 2014. szeptembere óta működött legfelső vezető nélkül, akkor távozott hivatalából Palkovics Péter.

Rendkívüli közgyűlést tart a Szőlő és Bor Termelői Csoportok Országos Szövetsége

Március 5-én rendkívüli közgyűlést tart a Szőlő és Bor Termelői Csoportok Országos Szövetsége Kecelen, melynek meghívóját és vitaanyagát itt tesszük közzé: