Kihelyezett ülést tartott a HANGYA Igazgató Tanácsa és Felügyelő Bizottsága az Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál

| 2014. november 18.

2014. november 17-én kihelyezett ülést tartott a HANGYA IT/FB a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara épületében (Budapest, XI., Fehérvári út 89-95.), melyen a következő napirendi pontokat tárgyalták meg. 

REL, új eszköz a vidékfejlesztésben

Rövid ellátási lánc, az élelmiszer-ellátás alternatív útja

Egyre fontosabbak a rövid ellátási láncok az emberek élelmiszerrel való ellátásában világszerte, így Magyarországon is - húzta alá a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy magyar-francia közös szervezésű szakmai konferencián Budapesten.

Október 17-én ülésezett az Agrárgazdasági Tanács

| 2014. október 21.

Október 17-én ülésezett az Agrárgazdasági Tanács, megvitatva a 2013-as év értékeléséről készített jelentést. A Tanács a jelentéssel kapcsolatban állásfoglalást bocsájtott ki, amely a jelentéssel együtt kerül az Országgyűlés elé. Az állásfoglalást a továbbiakban tesszük közzé. (A jelentés a benyújtást követően az Országgyűlés honlapján lesz elérhető.) 

Fejlődő nemzetközi együttműködés

Partneri kapcsolatfelvétel az osztrák testvérszervezettel 

 Bécsben Patay Vilmos a HANGYA és a HANGYA COOP elnöke tárgyalás folytatott a Raiffeisen Ware Austria (RWA) elnökségének tagjával, Stefan Mayerhofer úrral, valamint a Raiffeisen-Agro Magyarország ügyvezetőivel, Bene László és Szabó Viktor urakkal. A magyar fél részéről a megbeszélésen részt vett Juhász Attila, aki a HANGYA COOP Szövetkezetben elnöki tanácsadó.

HANGYA napok Tordason

 Ünnepség Tordason

Tordas évente megemlékezik arról, hogy 1937-ben a település HANGYA szövetkezeti mintafalu lett. Az idei ünnepséget a HANGYA első vezérigazgatójának, id. Balogh Elemérnek a szobránál tartott koszorúzás, és a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése társelnökének, Szeremley Bélának üdvözlő beszéde indította.

Forrás:  www.tordas.hu/749-hangya-nap.html

 

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása a 2015-től érvényes termeléshez kötött támogatásokról

| 2014. szeptember 17.

 Termeléshez kötött támogatások 2015- től

A Földművelésügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint döntés született a 2015-tól kifizetésre kerülő termeléshez kötött támogatások köréről és keretéről. A tájékoztatót teljes terjedelmében ezúton juttatjuk el tagságunk számára.