Elhunyt Szűcs Gyula

| 2018. szeptember 5.

Fájdalommal tudatjuk, Szűcs Gyula, a Kossuth Pinceszövetkezet elnöke 61 éves korában méltósággal viselt súlyos betegsége után elhunyt. 

Temetésére 2018.09.08-án 13 óra a kiskőrösi evangélikus templom ravatalozójában kerül sor.

A HANGYA vezetőség nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló család felé.

Elhunyt dr. Gróf Bethlen István

| 2018. szeptember 5.

Szomorú szívvel tájékoztatjuk önöket arról, hogy tegnap örök nyugovóra tért dr. Gróf Bethlen István, a Károlyi Sándor Gróf Örökségéért Alapítvány kurátora.

A nemesi családból származó politikus, közgazdász 72 éves volt.
Hétfőn 72 éves korában meghalt dr. Bethlen István, az erdélyi gróf Bethlen család tagja.

A SZÖVETKEZETEK ÜGYÉRŐL KÓSA LAJOS MA TÁRGYAL ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKKEL

| 2018. augusztus 31.

Azonnali kormányzati segítséget kérnek a bajba jutott termelői csoportok. A gazdálkodók együttműködésén alapuló szerveződései jó ideje várnak az európai uniós forrásból finanszírozott működési támogatások kifizetésére. Időközben azonban kimerültek a termelők tartalékai, a csoportokat a megszűnés fenyegeti. A szövetkezetek ügyéről Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke ma Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal.

Átadták a hajdúnánási szociális szövetkezet vágóhídját

| 2018. augusztus 30.

Átadták a Hajdúnánási Tartósító és Építő Szociális Szövetkezet vágóhídját szerdán, az önkormányzati tulajdonban lévő telken a 200 négyzetméteres üzem 78 millió forintba került, a pénz 60 százaléka állami támogatás, 40 százaléka pedig önkormányzati önerő volt.

Az átadáson Hoffmann Imre, közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár elmondta, az értékteremtő közfoglalkoztatás eredményeire remek példa a szövetkezet vágóhídjának felépítése.

Nagy István agrárminiszter letette voksát a termelői társulások és élelmiszeripar mellett

| 2018. augusztus 29.

Nagy István, agrárminiszter a Karc FM-en beszélt arról, hogy a korábbi, kötelező téeszesítés miatt a gazdák ma még mindig nem mernek szövetkezni, mert félnek a kisemmizéstől. Pedig az unió általi szabadpiacok és nagy multinacionális vállalatok világában a tárcavezető szerint ez az egyetlen lehetséges érdekérvényesítési mód a kisebb gazdálkodóknak. A miniszter azt mondta: “az, hogy ezt termelői csoportnak vagy szövetkezetnek nevezik, teljesen mindegy.

Növekvő kockázatot jelentenek az koncentrált állattartó telepek

| 2018. augusztus 26.

A közvetlen szomszédos Románia sertéspestis járványa felhívja a figyelmet arra mekkora kockázatot jelentenek a giga állattartó telepek. A hazai órias sertés telepek mellett már tervezik német tőkével az egymillió tojó baromfi telepet Vas-megyében. A Hangya elnöksége arra hívja fel a figyelmet, hogy a méret hatékonyságon alapuló versenyképesség mellett sokféle más  szempontot is kellene figyelembe venni.

Tovább mélyül az almaválság

| 2018. augusztus 24.

 A MAGOSZ vezetősége belátta a termékpályás szövetkezés fontosságát az ilyen és ehhez hasonló válságok megoldásához, megelőzéséhez.

A HANGYA Szövetkezetek Együttműködése több mint 20 éve képviseli azt a programot, melyet Jakab István MAGOSZ elnök az M1 'Ma reggel' című adásában javasolt az ipari alma ára körül kialakult válsághelyzet kezelésére. 

Óriási lehetőség előtt állnak a hazai baromfitenyésztők

| 2018. augusztus 23.

1990-es évek óta nem nőtt ekkorát a kanadai csirkehús-előállítás, mint idén: közel 1,3 millió tonnát elérve 5 százalékkal emelkedhet az idei kibocsátás - áll a kanadai elemzésekben (FAS/Canada). Ugyanis az országban tartósan erős a kereslet az olcsó fehérjeforrás iránt: a marhahús fogyasztása csökken, míg a baromfié nő. Míg 1980-ban 38,8 kg marhahúst igényelt egy kanadai állampolgár és mindössze 17 kilogramm brojlert, addig 2016-ban már csak 25 kilogrammot az előbbiből és 32,5 kilogrammot a könnyebben emészthető és olcsóbban előállítható fehérjeforrásból.

Termelői tulajdonú almafeldolgozó az egyetlen megoldás az almaár válságra

| 2018. augusztus 23.

Az ipari léalma alacsony felvásárlási ára a magyar agrárium strukturális problémáinak közvetlen következménye. A külföldi feldolgozói érdekek túlnyomó piaci részesedésükön keresztül az árszabási stratégiájukkal lehetetlenné teszik a termelők gazdaságosságát, sőt megélhetését jelentő árszint kialakítását. Amennyiben a piaci erőviszonyok nem változnak a termelők javára, a magyar agrárium egzisztenciális válsága elkerülhetetlen.