Beindul a Vidékfejlesztési Program

2015. évi menetrend az új Vidékfejlesztési Program intézkedéseire 

Mintegy 710 milliárd forintra ír ki még az idén pályázati felhívásokat az új Vidékfejlesztési Programban (VP) a Miniszterelnökség. Összesen 32 felhívást tesznek közzé, amelyek közül az agrár-környezetgazdálkodásra (AKG), a mezőgazdasági termékek értéknövelésére és ökológiai gazdálkodásra fordítják a legtöbb pénzt. Az AKG-ról és az ökológiai gazdálkodás szóló pályázat már meg is jelent.

Megállapította a kormány egy új határozattal azt a „fejlesztési menetrendet”, amelyet az év végéig követni kell az új magyar Vidékfejlesztési Programban. A Magyar Közlönyben megjelent 1721/2015 (X.6.) Korm. határozat szerint a Miniszterelnökség az idén a csatolt táblázat szerint összesen 32 felhívást tesz közzé. Mint ismert, a programot hosszas tárgyalások után augusztus végén hagyta jóvá az Európai Bizottság, és a program 1300 milliárd forintnak megfelelő forrást tartalmaz a 2015-2020 közötti időszakban.

A 32 felhívásból – legtöbb támogatást tartalmazó jogcímként – az AKG 158,6 milliárdos, a mezőgazdasági termékek értéknövelése 150 milliárdos, az ökológiai gazdálkodás 51,5 milliárd forintos keretösszeget tartalmaz. Az AKG-ről és az ökológiai gazdálkodásról szóló pályázat – elsőként a beütemezett kiírások közül – már meg is jelent. Elérhető a http://palyazat.gov.hu/doc/4523 linken a VP-4-10.1.1-15 „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés”, illetőleg a VP-4-11.1.-11.2.-15 „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” cím alatt. A két jogcímre 2015. november 7. és december 7. között nyújthatják be a támogatási kérelmet az ügyfél azonosítóval rendelkező aktív mezőgazdasági termelők a www.mvh.gov.hu elektronikus felületen.  
 

Csatolmány Méret
VP_2015 évi keret 309.55 KB